|
Az AIESEC a világ legnagyobb egyetemista és főiskolás fiataloknak szóló szervezete, mely közel 107 országra kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkezik.
A csapatmunka mellett évente 8300 vezetői pozíciót kínálunk, valamint több mint 420 konferenciát szervezünk. Minden évben több mint 7500 fiatal vesz részt Nemzetközi Szakmai Gyakorlati Programunkban, mely lehetővé teszi számukra, hogy megtapasztalják egy új kultúra légkörét és szakmai tapasztalatot szerezzenek.
A Csapat!

A veszprémi AIESEC iroda története a 2009-es év elejére nyúlik vissza. Ekkor döntött úgy 13 lelkes fiatal, hogy nagy szükség lenne a szervezet által kínált lehetőségekre a Pannon Egyetemen is. A tavaszi hónapok egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével teltek, ebben különböző aspektusok alapján vizsgáltuk meg az AIESEC relevanciáját Veszprémben, és ebben az időszakban alakultak meg az első funkcionális csapatok is.
A Helyi Bizottság első vezetősége június 2-án került megválasztásra, majd a hónap további része a következő évre való felkészüléssel telt. Július óta fiatal irodánk célja, hogy egyre több tehetséges fiatallal tudjuk megismertetni az AIESEC által nyújtott lehetőségeket a Pannon Egyetemen, melyekről bővebben a további menüpontok alatt olvashatsz.
Az AIESEC veszprémi irodájának működtetésében jelenleg 13 tehetséges fiatal vesz részt.
|
|